Kutyával társasházból kertesházba

Beigli kutyánk járt már a telken, ismerte a helyet. Véleményem szerint fontos, hogy költözés előtt már ismerős legyen neki a hely, hogy már előzőleg is otthon érezhesse magát valamelyest. A nagy napon is ugyanúgy történt minden, ahogy szokott: vonat, busz, azután gyalog a nyári melegben.

Újdonság volt, hogy a házban ezúttal otthoni "szagok" várták, mint pl. a kutyafekhelye, és a takarója, amit többek között előzőleg biciklivel hoztunk el neki. A következő jele a költözésnek számára az lehetett, hogy este, sötétedés előtt nem indultunk haza, ahogy szoktunk. Nyöszörgött kicsit, de ez nem annak szólt, hogy maradtunk, hanem az esti séta esedékességéről próbált diszkréten tájékoztatni.

Beigli a vonatállomáson
Nem azért próbáljuk meg a vidéki életet, hogy kibújjunk bizonyos dolgok alól, épp ellenkezőleg! Szeretnénk többet mozogni, egészségesebben élni, és egyebek mellett a kutyánknak is megadni amit megérdemel. Megbeszéltük, hogy kerti kutyánk, aki eddig szoba kutya volt, ugyanúgy a házban fog lakni, és sétálni is fogunk vele, annak ellenére, hogy kerti kutya lesz belőle. Lehetnek kivételek, de alapjában szeretnénk minden reggel és este kutyát sétáltatni. Jó tanács a hasonló cipőben járóknak: vidékre költözés előtt mindenképp szerezz be egy kullancs elleni nyakörvet, mert Beigli kutyán két kullancs is próbálkozott... (nekünk Foresto nyakörvünk van.)

Első esténken tehát hazautazás helyett csak egy sétát tettünk az új otthonunk gyönyörű zöld környezetében. Miután visszaértünk a házba, nem láttunk Beiglin semmiféle csalódottságot, ám éjszaka helyiségből helyiségbe mászkált megállás nélkül. Itt kiemelném a fekhely fontosságát, ami ha ilyenkor már az új otthonunkban van, akkor a kutya tudja, hol kell sötétedés után nyugovóra térnie.

Az első reggel viszonylag lelkes volt, de nem értette a helyzetet. Napközben ugyanazt a viselkedést tapasztaltuk nála, mint akkor, amikor a telekre csak 1-1 nap utaztunk le; jött-ment, felfedezett, de viszonylag elég lassú volt és még mindig értetlenül állt a történtek előtt.

Beigli a napraforgó mezőn
Aztán egy nem várt esemény következett be, ami áthúzta a számításainkat: mivel a Telekom a megbeszélt időpontban nem tudta nekünk bekötni az Internetet, anyukám a segítségünkre sietett, vonatra pattant és hozott nekünk mobilinternetet. Igen ám, de ő csak a vonatállomásig jött, ami biciklivel kb. fél óra tőlünk, így Beigli kutyát már a második nap egyedül kellett hagynunk az új otthonában egy rövid időre. Természetesen a házban, nem a kertben.

Nagyon büszkék voltunk rá, hogy jól viselkedett és ő is nagyon büszke volt rá, hogy visszajöttünk hozzá. Így még soha nem láttuk őt örülni az elmúlt 11 év alatt. Föl-le szaladt a kertben, nyüszített, ágaskodott, lihegett. (Azt tudni kell hozzá, hogy Beigli a társasházban kaparta a falat majd minden alkalommal, amikor egyedül volt otthon. Otthoni munkánk miatt nem volt erre sokszor példa, viszont rendszeres volt.) Itt semmi ilyen nem volt sem akkor, sem azóta.

Több napig nem volt különösebb változás, míg jött egy vihar, amitől Beigli jobban beijedt, mint otthon. Otthon az ágy alá szokott bújni, vagy a fürdőszobába vihar idejére. Itt szintén a fürdőhelyiséget választotta, de órákig nem mozdult onnan. Aztán egy kis noszogatásra, amikor már csak messziről dörgött az ég, felbátorodott, és ismét érdeklődően közlekedett be a kertből-ki a kertbe.

Eljött a következő egyedüllét ideje: el kellett mennünk vásárolni. Ez kb. egy órát jelentett, elbicikliztünk a faluba, vettünk az elkövetkezendő pár napra élelmiszert. Beigli ezúttal is jól viselkedett, ismét nagyon örült nekünk, és ezen a napon úgy tűnik, hogy megtört nála a jég, megértette, hogy mostantól itt lakunk. Labdázott, viháncolt, egyértelműen boldog volt...