Sürgősségi gyökérkezelés Budapesten

Budapestre érkezve három fogorvosból kettő nem végezte jól a dolgát, az egyik a fájdalomra reagálva végzett egy felesleges fúrást, ami majdnem teljes virrasztással járó, még erősebb fájdalmat eredményezett, a másik pedig ennek az erős fájdalommal járó panasznak ellenére sem nyúlt hozzá.
Egyedül a harmadik fogorvos - sajnos nem tudom a nevét - végzett jó munkát a Szentkirályi utcában, nála jártam már és előzőleg is megszabadított a fájdalomtól.

A fog egy darabja tavaly a moziban tört le
Az első fogorvosnál

A vidéki nyugalomból ismét a nyüzsgő, zajos Budapestre érkeztünk. Du. 18 óra körül érkeztünk a  fogorvoshoz. Rendelés volt ugyan, de az Internet adatai lutrinak tűntek. Természetesen nem az én dokim rendelt, de abban a helyzetben ez már cseppet sem érdekelt, csak szüntesse meg valaki a fájdalmat!

Amint megtudta a doktornő, hogy a kolléga által kezelt foggal van problémám, teljesen megváltozott a hozzáállása. Kedves volt, de azt mondta, ő ugyan nem nyúl a másik doktornő által kezelt foghoz! A helyzetet súlyosbította, hogy nem tudtam pontosan megmondani, melyik fogam fáj, hiszen mindenfelé sugárzó, váltakozó fájdalmam volt.

Végül megnézte, de kopogtatással sem tudtuk beazonosítani, hogy melyik fogról lehet szó. Ő másik fogra tippelt, nem az amalgámosra, de végül azt mondta, kiszedi a tömést, így mindkettőhöz hozzáfér. Miután kiszedte a tömést, kaptam egy ideiglenes gyógytömést. Kértem, hogy nem-e csinálna valamit a mellette lévővel is, mivel azt mondta, lyukas és szerinte az fáj. Azt mondta, ő azt nem furkálja meg, de kapok egy gyógytömést abba is. Hát erre nemigazán tudtam, mit mondhatnék...

A második fogorvosnál

Aznap este a kínok kínját éltem át, a fájdalom végül tovább vitt a sürgősségire, a Szentkirályi utcába. A várakozást már szóra sem méltatnám, ekkor már 11 órája szenvedtem, a fájdalomcsillapítót a nap közepén vettem be, de az sem sokat segített. Végre sorra kerültem.

A fiatal doktornő közölte, hogy ez csak azért fáj, mert meg lett bolygatva, csak a kezelést érzem utólag. Sajnos ő nem tud vele mit kezdeni, menjek haza és vegyek be fájdalomcsillapítót. Közölte továbbá, hogy ott, a sürgősségin ők csak húznak és gyökérkezelnek.

Mehettem haza...

Csak ekkor kezdődött az egész igazán! A poklok poklát éltem át aznap este! Kétféle fájdalomcsillapítót vettem be, és ettem is egy keveset, hogy felszívódjon, de a fájdalom csak erősödött. Hullámokban tört rám egy erős nyilalás, majd az erős lüktetés. Egy pillanatig sem hittem el a doktornőnek, hogy a fájdalom, amit érzek, az csak a kezelés nyoma, de éjszaka egyértelművé vált számomra, hogy nem kellett volna hazaküldenie. Most sem tudom, hogy végül hogyan sikerült hajnalban álomba sírni magam!

Reggel azonban fájdalom nélkül ébredtem, már-már azt hittem, mégiscsak én lihegtem túl. Egész nap elviselhető volt a fájdalom, reméltem, hogy mégiscsak igaza volt a doktornőnek a sürgősségin. De nem volt igaza! A következő éjszakát nyugodtan aludtam át, de a délelőtti órákban ismét erős fájdalmak kezdtek gyötörni, így visszamentünk a sürgősségire.

A harmadik fogorvosnál

Egy tündéri dokit fogtam ki, aki meghallgatott és azt mondta, hogy az elhangzottak alapján gyökérkezelésre lesz szükség. Nem akadékoskodott, nem vágta a képeket, nem problémázott azon, hogy előzőleg ki kezelt, csak végezte a dolgát. Egy injekciót kaptam, de ahogy múltkor sem használt a zsibbasztó, most sem. Ennek ellenére megpróbáltuk anélkül.

Hát, senkinek nem kívánom azt a fájdalmat! Azt hittem, a fúró a mumusom, de mostmár tudom, hogy az semmi ahhoz képest, amit akkor éreztem a kezelés alatt. De nem hibáztatom a dokit, mert felfedte végre a gyulladást, így megbizonyosodhattam róla, hogy nem hülyültem meg teljesen, tényleg gond van, még ha kívülről nem is látszik.

A doktor úr elmondta, hogy egy nagy gyulladás van a fog alatt, három csatornát talált a fogban, amit talált benne, azt kiszedte. A többi a kezelőorvosom dolga lesz, de sajnos ezzel nincs vége...

Szóval most maradhatunk ismét Budapesten a fogam miatt, mert az én fogorvosom csak kedden és szerdán rendel, mi pedig csütörtökön érkeztünk. Ma szombat van, ma volt a kezelés, ami után olyan erős fájdalmat nem éreztem, mint amit eddig, de azért diszkréten fájdogál a fogam most is. (Azt hiszem, a második fogorvos azt hihette, hogy kb. ebben a fázisban vagyok. Elég erős szakadék van a két fájdalom elviselhetősége között...)

Egy óriási kráter tátong a számban, jövő héten kell visszamennem további kezelésre a kezelőorvosomhoz, így most maradhatunk addig itt, aminek nem igazán örülök, de legalább a végére járunk ennek a fogászati dolognak. Ha visszamegyünk Tordasra, az első dolgunk lesz ellátogatni az ottani TB-s fogorvoshoz, hogy legközelebb hová kell mennünk Pest helyett. Elvileg ott is ellátnak, ha elvállalja a doki...

Az első tanulság: bárhol laksz is, tudnod kell, baj esetén kihez fordulj! Második tanulság: ne hagyd magad! Ne légy erőszakos, de ne hagyd, hogy hazaküldjenek, ha rohadtul fáj!!!

Megjegyzések

Foglalj helyet nálunk!

Booking.com