A vidéki életben olyan problémák kerülnek felszínre, amiről Budapesten álmodni se mertünk. Én ugyan hordtam már sapkát, (odavagyok a kedvenc manósapimért, amit az apródon vettem), és tudtam, hogy itt kelleni is fog, de hogy Thomas is sapkát fog hordani, azt sose hittem volna. Hiába, a -13 fok az -13 fok...
Az embernek lefagy a füle, az arca, a keze, és akkor még nem fogtunk seprűt, vagy hólapátot a kezünkbe! Amikor még közel sem volt ilyen hideg, már akkor is tudtuk, hogy jól fel kell majd öltöznünk, mert a bringán ülve a menetszél miatt a kormányra fagyott a kezünk, és a sál is mindennapos téma lett. Kesztyűt a neten rendeltünk, a sapkát és a sálat magunk oldottuk meg. A kertben ez tökéletes viselet, kerten kívül pedig én maradok a manósapinál! :)
A kötött sapi készítése tehát mindössze annyiból állt részünkről, hogy egy "forgalom alól kivont" kötött pulóver ujjait levágtuk, így maradt egy mellényünk, és lett két sapkánk:
A pulcsi ujjának szélesebbik felét húzod a fejedre, az ujj másik vége pedig felidézi a törpék mesés világát, ahogy én szeretem! :)
A sapka szélesebbik felét érdemes visszahajtani, és felvarrni, mert enélkül egy idő után kinyúlik. Kreatívabbak a sapka "törpe-végére" bojtot is készíthetnek, ami végképp egyszerű, csak meg kell hozzá találni a megfelelő forrást!
Nagyszerű dolog az újrahasznosítás, higgyétek el!
Az embernek lefagy a füle, az arca, a keze, és akkor még nem fogtunk seprűt, vagy hólapátot a kezünkbe! Amikor még közel sem volt ilyen hideg, már akkor is tudtuk, hogy jól fel kell majd öltöznünk, mert a bringán ülve a menetszél miatt a kormányra fagyott a kezünk, és a sál is mindennapos téma lett. Kesztyűt a neten rendeltünk, a sapkát és a sálat magunk oldottuk meg. A kertben ez tökéletes viselet, kerten kívül pedig én maradok a manósapinál! :)
A kötött sapi készítése tehát mindössze annyiból állt részünkről, hogy egy "forgalom alól kivont" kötött pulóver ujjait levágtuk, így maradt egy mellényünk, és lett két sapkánk:
A kötött sapkához szerintünk nem kötőtű és fonal kell... |
Kész a sapka. El sem hinnétek, mekkora találmány ez a kerti munkákhoz télen! |
Nagyszerű dolog az újrahasznosítás, higgyétek el!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése