Fürtös uborka, kovászos uborka: ilyen egyszerű?!

Újabb sikerélményünk a fürtös uborka, ami a "terülj-terülj asztalkámra" emlékeztet, a mesékből. Nagyon sokat vártunk arra, hogy kibújjon, még márciusban ültettük el a magukat, annak rendje-módja szerint. De a magok megmakacsolták magukat, és nem akartak kinőni. Minden más kibújt, amit ültettünk, de a fürtös uborka duzzogott. Már teljesen lemondtunk szegényről, amikor május elején végre megpillantottuk a kikelt magoncokat.

Ezután már minden ment magától. Szerencsére sok eső esett, így a mindennapos öntözés nélkül is felcseperedtek a növénykék, és komoly hálózatot létrehozva adtak életet a csüngő uborkáknak.

Fürtös uborka a háttérben épp uborka beporzás zajlik
Az első uborkákat természetesen frissen fogyasztottuk el, de ahogy telt az idő, és nap-mint-nap szedni lehetett az újabb és újabb termésből, megkerestük a neten, hogyan lehet kovászos uborkát varázsolni a friss ubikból. Végül ezt a receptet választottuk, és bevált.

Friss kapor bőven volt hozzá a kertben, a fokhagymát nem féltünk belerakni, hiszen imádjuk, a bors nem gond, és kenyér is akadt. Íme a kovi ubi készülőfélben:

Az illata már két nap után ellenállhatatlan.
...és most ugrik a majom a vízbe! Három nap után, újratöltögetve az elpárolgott sós levet a tetején, végre megkóstolhattuk, és ehettünk belőle. Várakozáson felüli volt az élmény, hogy képesek vagyunk saját magunknak eltenni savanyúságot, amit én nagyon-nagyon szeretek!

A mi saját készítésű kovászos uborkánk!
Ha tudom, hogy ilyen egyszerű az uborka eltevése, talán még Budapesten is megpróbáltam volna. Persze azért én fogok vele kísérletezgetni, nagyon sokan raknak az üvegbe tormát, mustármagot, egyebet. Én is meg fogom próbálni többféleképpen, de a klasszikus recept is nagyon bejött!

...és mi van, ha nem szeded le időben az ubit? Arról itt számoltam be. Azt viszont még nem sikerült megtapasztalnom, hogy milyen lesz a kovi ubi, ha elrakom télire. Én a legjobban nem a roppanóst szeretem, amilyen ez is, hanem a lédúsabb, érettebbet. Tud valaki tippet adni, ahhoz mit kell tennem? Tovább kell érlelni, vagy esetleg mást is kell bele tenni? Köszönöm előre is a tippeket!

Megjegyzések

Foglalj helyet nálunk!

Booking.com