Első franciaágyunk: az elefántos ágy

Amióta együtt vagyunk (idén lesz 20 éve!), normális ágyunk még nem volt. Azelőtt aludtunk a földön, vizen, levegőben, de rendes, két személyes ágyunk sosem volt. Egyedül az egyedi méretre csináltatott galéria felelt meg egy két személyes ágynak, minden más megoldás kényelmetlen volt.
A sarok ülőgarnitúrával egyetemben, amit Beigli kiskutyánk kétszer vetetett meg velünk. Az első verzióba elásott nekünk egy csontot, a másodikat pedig kisajátította. :D


Az "elefántos ágy"


Szóval régóta terveztünk már venni egy normális két személyes ágyikót, de valahogy soha nem sikerült, mert ágyunk volt, így másra költöttük el a pénzt.

Emeletes ágyból franciaágy
A megfelezett egykori emeletes ágy
Évekkel ezelőtt én már találtam egy ágyat nagyon jó áron egy újságban, amin elefántok voltak. Az az ágy szerelem volt első látásra. Valamilyen vékonyabb reklámújságban volt és azonnal beleszerettem a sok elefántba, de végül nem kerültek be az elefántok a szobánkba.

Aztán elteltek az évek és most itt vagyunk ebben a vidéki házban, ahol két évig egy emeletes ágyból fabrikált, látszólag "franciaágyban" aludtunk, de ez valójában két ágy egymás mellett. Az előző ágyaink messze nem voltak ilyen kényelmesek, mégis meg kellett válnunk tőle a hideg tél miatt.

Igyekszünk minden lehetséges eszközzel meleget varázsolni a részben szigetelt házba, ahol egy kicsike cserépkályha (sparhelt) minden erelyét összeszedve melegít minket, mégis gyengécske szegény, hisz régóta munkába van már és legyengült kicsit a lelkem.

Szóval az emeletes ágy. Természetesen nem tűzre dobtuk, hanem lecseréltük. Végre megvettük az elefántos ágyat, az emeletes ágyból pedig egy szuper praktikus polcot eszkábáltunk! Nagyon jólesne a "visszajelzés" a találékonyságunkat illetően! Természetesen dícséretre gondolunk, mi másra?! ;)

Bonell rugós franciaágy elefántokkal
Az "elefántos ágy" a régi ágy helyén
Ami az elefántos ágyat illeti, úgy érzem, megérte eltolni az ágy vásárlás idejét, akkoriban sokkal jobban ment, ezért valószínűleg talán nem is örültünk volna neki annyira, mint most.

Idén ugyanis 20 éve vagyunk együtt, ezért az évfordulónk alkalmából igazán megérdemlünk egy ilyen ajándékot, azt hiszem! Szóval végre itt van a régóta áhított "elefántos ágy", nem bántuk meg, hogy megvettük, nagyon szeretjük!

Jövő télen fog igazán kiderülni, hogy volt-e értelme lecserélni a másik ágyat, de ha az ágykeret szélekre gondolok, már akkor megérte! Már csak a falburkolat van hátra a szobában, most ezen dilemmázunk, hogy mi legyen. Gipszkartont már raktunk fel az egyik falra, de az egész szobát le kéne szigetelni és tapétázni.

Mi legyen a falszigeteléssel?


Szigetelni kéne a falat belülről, de most csak tapétázás marad, mert a kinézett XPS szigetelőanyag egyelőre nem fér bele. Annál is inkább, mivel nem tudjuk, ér-e valamit, ha alattunk a pince van, aminek a teteje viszont nincs szigetelve, vagyis a lentről jövő hideg ellenére vajon ér-e bármit is a belső falszigetelés?!

Ennek a kérdésnek a megválaszolhatatlansága miatt döntöttünk a tapéta mellett, hiszen a vastag, ágyneműtartós ágy már így is egy apró lépés a következő tél elleni küzdelemben, szóval most örülünk.

...azért egy nagy csikókályha nem lenne ellenünkre, de az utóbbi időben nagyon kerülget minket a vaskályha gondolata is, ismerőseink is azt ajánlották és több hozzánk hasonló "szerencsét próbáló" ember is azt használja állítólag sikerrel.

Örömmel olvasnánk a saját tapasztalataidat XPS belső szigetelés kapcsán; vajon csak akkor használ, ha mindegyik külső falra felrakjuk? Ill. ha alattunk van laminált parketta és padlószőnyeg is, de a pince födém nincs szigetelve, akkor semmit sem ér az XPS? Na meg ez a levegőzés-nem levegőzés dolog. Ha felrakjuk az XPS lemezeket, nem penészedik be alatta a fal? (Faházban vagyunk.)
Egyúttal pince födém szigetelési tippjeidet is várjuk! Előre is köszönjük a tippeket és a tanácsokat!